Patchwork szék

Már megint valami, amit mindig ki akartam próbálni. Soha, de soha nem készítettem patchwork dolgokat, és talán egy igazi foltvarró erre a székre is azt mondja, ez nem az, de nekem igen 🙂 Vagy egyszerűen “A maradék kárpitok felhasználása” névre is hallgathatna ez a legújabb darab, ami a kezeim közül kikerült. A széket még a kárpitos iskola nyári gyakorlatához szereztem (szereztük, mert a csoportom 6 db-ot vásárolt meg), és az eredeti terv szerint a tanműhelyben csináltuk volna meg. Na ebből az lett, hogy majd 1 hétig csak citlingeztük, csiszolgattuk a felületet, de a kárpitozásra már itthon került sor, így november végén 🙂 Szóval nem siettem el, ez tény. Ráadásul eredetileg hagyományos kárpitozással szerettem volna megcsinálni, de itthon ez nem megoldható számomra, ezért maradt a szivacsos megoldás.

De persze -mint mindig- a bontással kezdődött minden. Szépen látszanak a hagyományos kárpitozás rétegei.

Miután már csak a keret maradt, jött az említett vakarászás, mire a régi rétegeket a nyers fáig leszedtem. Utálok csiszolni, de viszont a citlingbe ekkor szerettem bele, azóta csak utolsó lépésként szoktam némi csiszolást alkalmazni, először minden régi lakkot, festéket levakarok ezzel a kis szerszámmal. Ilyen a különbség citlingezés előtt és után, a kép nem ennél a széknél készült, de nagyon látványos. Azóta már szereztem többféle kaparót, a legjobb számomra a kicsi nyeles darab (középen, OBI-ból kb 600 Ft, glettelő spakli névre hallgat), azt jól meg lehet fogni.

A fát ezután csak színtelen lakkal kentem be, meghagyva a kicsit ütött-kopott hangulatát és az eredeti színét. A kárpitozást a hevederek felrakásával (ezt jól elfelejtettem fotózni), a szivacsok és papírlemezek kiszabásával folytattam. A papírlemezek lesznek a támla elején és hátulján. A szivacsos részekre mindig rakok vlies vattát is. A támla elejére 2 cm szivacsot is ragasztottam, így egyben rögzítettem a keretbe.

Eljött a kárpit kérdés ideje, nem akartam külön ezreket költeni most, így körülnéztem a szekrényben, miket tárolok még. A végső választás: egy kis tengerkék (a fotelemről maradt meg), mintás zsenilia a tanműhely “szemeteséből” (igazából nem szemét, mert egy vadiúj fotelról került le ez a kárpit, mert a megrendelő mást szeretett volna) és egy acélos-kékes anyag (fogalmam sincs honnan). A darabok elrendezése és összevarrása után jöhetett a bevonás.

A támla eleje és háta viszonylag egyszerű eset, csak a varrások és minták egyenességére kell figyelni, és körben visszahajtással kapcsozni. A kapcsok utólag duplakéderrel lesznek letakarva, ami nagyon hálás dolog, mert a kisebb kapcsozási egyenetlenségeket is fedi.

Az ülőrészre először felsimítottam az anyagot, majd tűkkel ideiglenesen rögzítettem, hogy a tűzéskor már nagyon ne mozduljon el. Ettől függetlenül is figyelni kell, mert a szálirányt, a mintát könnyen elmozdítja az ember, folyamatosan ellenőrizni kell az egyenletességet és a vonalakat. Nekem itt a varrásvonalakat kellett leginkább figyelnem.

Mikor elől és oldalt rögzítettem, a támla/ülés találkozásánál vágtam meg a bevonati anyagot. Ehhez visszahajtottam az alábbi módon, és a támlakeret belső sarkához tartva, kb 45 fokos szögben bevágtam az anyagot. Itt hajtottam aztán kétfelé, majd eligazítottam az ülés párnázatán. A felesleges anyagot itt le lehet vágni, de figyelve, nehogy túl sokat elnyessünk belőle. Rögzítésekor alul- és oldalt is aláhajtottam az anyagot, és úgy tűztem le.

A sarkok kialakításával fejeztem be az ülést, majd körben a tűzésekre ragasztottam a kédert. A duplakéder varrása és rögzítése itt található. A munka végét az alulra kerülő vászon jelzi, innentől készen vagyunk 🙂 Közben a napszakok is jöttek-mentek, látszik a fényeken, nem?

A munkám gyümölcse pedig íme itt van, megérte.