Elsőként megjegyezném, hogy ez nem is biztos, hogy Tátra szék, de hasonlít rá és korban is egyezik. Ha valaki tudja, milyen néven gyártották ezeket a székeket, ossza meg velem lécci, mert nagyon érdekelne. Köszi 🙂 Előre is 🙂
De jöjjön az átalakítás röviden. Eredeti állapotát fotóztam, külsőre szerkezetileg is rendben volt (nem inogott, nem mozogtak a lábak…), tehát megszereztem magamnak a széket. Ráadásul 2 darabot, úgyhogy tervben van, hogy az étkezőben landolnak, de még bármi lehet.
Lebontottam a kárpitot, amiben annyi a furmányosság csak, hogy bontás közben kellett leszerelnem a támláját, mivel addig az ülőrész nem volt bontható. A lábakat csak simán csiszoltam, lakkoztam, meghagyva az eredeti színt.
Hát a támla azért igényelt némi erősítést. Megragasztgattam (pótoltam rétegelt lemezzel a hiányokat), valamint még egy merevítő anyagot is ráragasztottam. Az egész támla 2 vékony hajlított furnér közt lévő lécekből (2 mm vastag, 2 cm széles) áll. A képen látható, ahol a furnér már “elkopott”, és kilátszanak a léc csíkok. A csavarozásnál pedig alumínium erősítéssel.
Itt voltak kétségeim, hogy ez így megfelelően merev lesz-e, de a végén az lesz elárulom 🙂
A támla elejére ragasztottam 2 cm vastag szivacsot, vliest, majd bevontam a szövettel. A rögzítés helyére nem tettem szivacsot, mert ott nem szabad túl vastagnak lennie, különben bénán fog állni a támla.
Az ülőrész újrahevederezve lett, majd arra szabtam 5 cm vastag szivacsot, felragasztottam és bevontam vliessel. Aki olvasni szokta a blogomat már biztos képben van, miről beszélek :).
Eredetileg egy darab anyaggal volt bevonva, de én újítottam rajta annyit, hogy varrva van, körben egy sálszerű csík fut végig. Ehhez a tetejére kiszabtam az anyagot, majd erre körbe varrtam a magasságnak megfelelő méretű anyag csíkot.
Ezután következett a támla felcsavarozása, majd annak külső bevonása. Vlies is került rá, ne legyen már olyan fapados. És ezt már az új műhelyben, mert ekkor már átköltöztem 🙂
Körben kézzel kell megvarrni (rejtett öltésekkel), de előbb feszesen körbetűztem kitűzőtűvel.
Végeredmény: egy nagyon rám jellemző külső, színben és stílusban is. Szövet lelőhelye, ha megtetszett: a Szövetfutár, akik még ki is szállítják neked, ha kéred 🙂 Most már csak azon kell tovább agyalnom, hogy étkezőbe kerüljön, vagy keressek nekik gazdát…
Szia! Valamikor igen, de ebben az esetben körben azt is letűztem.
Hát ez csodálatos, szédületes! Telitalálat… A flízt is ragasztod?
Köszönöm szépen az elismerő szavaidat 🙂 Biztos nem is gondoljátok mennyit tud jelenteni, hogy nektek is tetszik, főleg amikor egy kicsit leereszt a lelkesedésem 🙂
Gyönyörű lett ez a szék. Nagyon eltaláltad a vásznat. Nem is tudnám mással elképzelni. Elfogadnám az étkezőben egy-egy fehérrel- és egy -egy feketével keverve.