Nekem ez a fotel tetszik: hatalmas, kicsit szögletes, modern és az ára sem horribilis. De milyen belülről? Nos, egy ismerős felkérésére átöltöztettem a lábtartójával együtt, és megismerkedtem az ikeás gyártással, gondolkodással és anyagokkal közben.
Mert ez a fotel is tulajdonképpen “lapraszerelt”, tehát darabokra kellett szednem, hogy lebontsam a régi, koszos kárpitot. A sárgát 🙂 Ami egyébként tök jó, bitang színe van… de kényes. Szóval pár csavar alul (6 db, ami az ülés alján található) fogja össze az ülést, támlát és karfákat. Na meg egy trükkös “összecsúszósegymásbaakasztós” megoldás a háttámla és a karfák összerakásához. Amihez kellett 1 óra, mire rájöttem, hogy ebben a cuki kis vágatban kell az a fém bigyót lecsúsztatni, hogy szét lehessen szedni. Na ezt utáltam. Az tartotta bennem a lelket, hogy ha összerakták, akkor én szét tudom szedni… Na meg, hogy ez Ikea, biztos nem úgy készült, hogy soha többet nem lehet szétszedni.
Mondjuk akkor is küzdöttem, amikor össze kellett csúsztatni. De jól ki van találva, és biztos van egy trükkje is, amikor pikkpakk megy, de erre nem jöttem rá. A felhasznált faanyag pedig szuper, többnyire vastag rétegelt lemez, a lécek sem a legolcsóbb gyalulatlan fenyőből vannak. Bár biztos fenyő, de nem igénytelen. Szóval le a kalappal az Ikea előtt.
Íme a szétrobbantott fotel. Már lecsupaszítva.
A darabokon láthatóak és jól követhetőek a lépések, ezért is fotóztam, hogy visszafelé menjen majd az építkezés. Viszonylag egyszerű, és bár nem első darabnak, de kevés kárpitozós múlttal is bele foghat bárki, mert nagy trükkök ezen kívül nincsenek. Csak persze varrni tudni kell. Főleg a lábtartó lehet kihívás, mivel az csak egy huzat, csak alul van rögzítve a vázhoz. És ha huzat, akkor azt szépen, pontosan kell ám varrni, mert nincs lehetőség csak még egy kicsit meghúzva letűzni ám, mint egyéb kárpitozós esetekben 🙂 Ez pl a támla darabjai, amit végül rá kell húzni, alul-oldalt rögzíteni.
Részletes leírást nem is, de pár fotót azért készítettem, amikor már került fel az új szövet, ami ismét a Szövetfutártól van, itt a linkje: https://webshop.szovetfutar.hu/mondial-butorszovet?keyword=mondial, Mondial 5 számú. Igazán jól kezelhetőnek tűnt, nem hajlamos a foszlásra az anyagvégeken, igaz kicsit kemény szövet, de prímán varrtam a háztartási gépemmel is. Az más kérdés, hogy a kédereket viszont ki kellett hagynom, mert azzal már nem tudtam megbírkózni (néhol 6 rétegben ezt az anyagot már nem vitte a gép, csúnya lett, így lecseréltem díszvarrásra az éleken).
És íme a végeredmény, visszafogott, úriemberes színekben pompázik mostantól. Én meg teljesen odavagyok, mert kée egy ilyen fotel nekem is, de már nincs üres hely a lakásban….banyek.
Kedves Ildi!
Nekem bizony a sárga van és nagyon szeretnék rá egy hasonló sárga húzatott ami klasszul illeszkedik rá és bármikor le tudom venni kimosni róla! Ha tudnál ilyen klassz akár csak teljes elejét fedő fejtámaszra és fülekre is szépen illeszkedő húzatott biztos lenne rá sok vevő, akiknek ilyen fotele van, többek között én is!!
SZia Judit! Köszönöm 🙂 Igen, csináld mindenképp. Nagyon jó érzés amikor sikerül és a végeredmény kedvedre való 🙂 És tudod hogy ezt te csináltad meg.
Ildi, ez fantasztikus! Már teljesen profi vagy! AZt hiszem, idén én is próbálkozom végre.