Zolival, a Lakbear DIY blog alkotójával év elején ismerkedtem össze a Facebookon, és a beszélgetés hamar eljutott egy közös munka kiötléséig. Nem mondhattam nemet! Egy, mert nagyon kedvelem a munkáit és őt magát. Kettő, ki nem hagytam volna, hogy megnézzem hol és hogyan alkot ő. Három…ja az nem volt 🙂 Úgyhogy egész nyáron ment a levelezés, főleg a mikort kellett összegereblyézni. Végül augusztus végén sikerült leutaznom hozzá. Hajnali vonattal mentem és délután már jöttem is vissza, rövidre volt szabva a látogatásom, de öröm, hogy sikerült összehoznunk. Érkezésemre már a szék fa részeit rendbe tette ( nem is akárhogy, nézzétek meg a blogján, csodálatos munkát végzett…ismét), rám már csak a kárpitozás várt. A bevonó anyag egy nagyon szép, izgalmas és drága vászon volt, amit remegő kézzel kezdtem el szabni. Ha elszabom, akkor vége. Éppen annyi anyag volt, amennyi kellett a székhez. A munkatempónk a következő volt : egy kis munka, csevej, kávé, cigi, pogi és így tovább. Délutánra szinte kész is lettünk, és persze jól ki is pletyiztük magunkat! A díszszegezést viszont nem tudtam teljesen befejezni, mert indult az utolsó járat haza, így egy jó marék szeg beütése még Zolira maradt. Ezután már csak vártam tőle a híreket, hogy mikor debütál a közös remekmű a blogján. Óriási volt a siker, nincs mit tagadni, de abszolút meg is értem. Szinte szégyenkezem is miatta, mert a siker őt illeti leginkább, hiszen fenomenális munkát végzett a széken, a poszt megírásában (kötelező olvasmány!) és a fényképek megkomponálásában is. Megtiszteltetés volt együtt dolgozni, köszönöm 🙂
Ez a kedvenc képem, ezen minden tökéletes!
Gáz, hogy nekem így is tetszik? 🙂
A valóságban ez a fekete felület selymesen sima is volt….
Na ez már én vagyok és a kis zöld tűzőgépem.
NA és amit még eddig sose láttatok…hát én 🙂
