Ezt a lámpát egy munkahelyi selejtezéskor sikerült megcsípnem, és nagyon szerettem. Most is a szívemcsücske, mert gyönyörű az üveg lámpatest, de a búra borítása már nem igazán tetszett. Megsárgult az évek során, ami addig nem volt szembetűnő, amíg a fal is bézs színben pompázott, de a fehér háttér kiemelte a sárgaságot. Kerestem én kész lámpabúrát hozzá, de a rögzítése elég különleges, és egyik modern búra sem ment volna rá. Így a vasárnap délutánomat egy kis lámpaöltöztetéssel töltöttem ki. Már csináltam lámpabúrát (itt olvashattok róla), sőt, még az anyag is ugyanabból az Ikeás vászonból készült rá, mint az előzőnél. Volt is bennem kétely, hogy vajon erre a kevésbé modern lámpára, mennyire lesz megfelelő ez a firkás anyag…
A búráról lehámoztam a régi textilt, hol ragasztva volt, hol pár öltés tartotta az anyagot.
Miután leszedtem egészen, lett egy pucér, műanyag és fém váz, valamit egy szabásminta.
Az új anyagot a régi szerint vágtam ki, annyit változtattam csak, hogy nem 1 darabból van, hanem 2-ből, mivel a mintázat (felirat) nagyon elcsúszott volna a kerek szabás miatt, és az elég bután nézett volna ki. Így félbetörtem a sorok dőlését, és egész elfogadható lett. Arra kellett csak kicsit figyelnem, hogy majd a varrásnál összeérjenek az írások. Már amennyire lehet…Nekem az egyik oldalon sikerült, de a másik varrásnál elcsúszott, de igazából még ez sem számít, mert akkor is jól mutat.
A két részletet a búrán tűztem össze, majd összevarrtam a tűzések mentén. Egész vékonyra vágtam a ráhagyást végül, hogy ne legyen vastag vonalnyi árnyék a varrások mentén, amikor felkapcsolom a lámpát. De a tűzésnél még, nagy otromba volt 🙂
Ruhacsipeszekkel rögzítettem a kész “ruhát”, amíg a ragasztással szépen végig haladtam a fémváz mentén. Így nem mozdult el a vászon, könnyedén ráfeszült és rögzült az alaphoz. Érdemes vékony anyagot választani, hogy ne nagyon korlátozza le a fényt.
A végeredmény pedig, nos nézzétek a képeket, szerintem az anyag nagyon jól mutat a nappalinkban. Úgyis minden feliratos és fekete és fehér…..Hát nem?!