Nem tudom mi vett rá, hogy megint kagylófotellel dolgozzak. Talán a sors akarta így. Egy ismerősömnek köszönhetően jutottam hozzá egy újabb darabhoz. Igazán randa volt, az eredeti zöld szövet koszos, büdös és elhasznált. Persze, fogalmam sem volt mit kezdjek vele. Nekem nincs szükségem újabb fotelra, ez inkább a gyakorlás miatt érdekelt. Ha már hozzám került, akkor kicsinosítom. Persze nem sejtettem, hogy mennyi komplikált részletet rejt ez a békebeli darab…
A bontáson szeretek nagyon gyorsan túl jutni. Ahogy hazakerül egy kopott darab, pár óra múlva már le is bontom. A vázat már szívesebben tárolom a lakásban, mint egy ismeretlen helyről származó, koszos és büdös kárpitot. Aztán van, hogy hetekig csak kerülgetem, mire újból nekikezdek. Ez is így járt, gyorsan leszedtem a régi kárpitot, aztán otthagytam. Beletelt két hétbe is, mire rászántam magam, hogy átkárpitozzam. Az előző kagylófotel kárpitozásomnál, kicsit elment a kedvem ettől a formától. Majd meglátjátok, hogy a szövet felhelyezése egy agyrém, vagy legalábbis nekem az volt. Hogy hangulatba jöjjek, a lábak festésével kezdtem újra neki a munkának. Saját keverésű, kicsit púderes halvány rózsaszín, selyemfényű zománcból kapott két réteggel. Természetesen alatta alapozva is van, Harzo T16-al.
A kárpitozáshoz elsőként szivacsot kellett rá vágnom, és a hevedereket felraknom. 2 cm vastag szivacsot ragasztottam fel úgy, hogy ívesen bevonja a karfa tetejét is. Alul a vázhoz is kapcsoztam, hogy ne mozduljon el.
A régi kárpit alapján kiszabtam az újat. Több helyen kellett varrógéppel összevarrnom: az ülőrész borítását (itt részben olcsóbb molino vászonnal dolgoztam) és a támla külső borítását is. A mintát a régi kárpit összeillesztései adták.
Az arctámla és a karfák (szemből nézve) egyetlen anyagból vannak. Pont mint a szivacs az előző képen. Itt rögtön vétettem egy óriási hibát. Az eredeti szivacs csak 1 cm vastag volt, én meg 2 cm-est használtam, ennek köszönhetően a kárpitot kicsit nagyobbra kellett volna szabnom, mint a levetett volt. Hát én ezt jól elfelejtettem, és némi ráhagyás nélkül szabtam ki az újat. Aztán próbálgattam, sikertelenül. Majd a régit is rápróbáltam, hogy ennyire béna vagyok, vagy mi van? És akkor vettem csak észre a hibámat. Ugyanis az sem passzolt….Úgyhogy újból kiszabhattam az egészet, de már kicsit nagyobbra véve. Ez illett rá.
Elsőként az ülőrész borítását raktam fel. Eztán következett a legbonyolultabb rész. A szemben lévő nagy darab kárpit felhelyezése. Ehhez vágtam kb 1 cm széles csíkokat kartonból.
Majd felfektettem a fotelra a kárpitot, és a visszájáról rögzítettem fel. Leírni sem nagyon tudom. Ez számomra a legkacifántosabb művelet. Olyan, mintha becsukott szemmel kellene dolgozni, és még legyen is szép. Sok sok illesztgetést, le és felhajtást, anyagsimogatást követően mertem csak véglegesen letűzni. Ide kellenek a kartoncsíkok is, azok adnak egyenletes élt a visszahajtásnál. Munka közben azért belejöttem, és határozottan állítom, hogy némi javulást véltem felfedezni magamon.
Ez a végeredmény. Hát nem szép?!
Miután alul így letűztem, felül is rögzíteni kellett. Az anyagot kellően kifeszítve ideiglenesen rögzítettem, mielőtt véglegesen letűztem volna. A tűzéseket majd a hátoldalon végeztem el.
A következő lépés a hátsórész beborítása volt. A sorrendet a bontás során jegyeztem fel, csak ami ott az első volt, az itt az utolsó lépés lett. Persze ez sem egy sitty-sutty már kész is van művelet. Biztos egy igazi kárpitosmesternek ez nem olyan bonyolult, mint mondjuk nekem. Ott kellett tűznöm, ahol a támla és a karfa összevarrásának helye van, ehhez a karfaborítást visszahajtva fértem hozzá. Előzőleg pontosan kellett kiszabnom, majd összevarrást is nagyon precízen végrehajtani, és végül a rögzítést sem lehetett csak úgy összecsapni. Amikor ezt végre valahára végig tűztem, a fotel aljához is rögzítettem a kifeszített anyagot.
A karfák aljánál vattával kellett kitömni, mielőtt összevarrtam volna az éleken.
A varrást görbetűvel és kárpitoscérnával végeztem. Előtte azért végig “gombostűztem”. Un. rejtett öltésekkel varrtam össze. Ezek egyáltalán nem láthatóak, miután jól meghúzzuk a cérnát. Ezért kell ez a cérna, mert ez nem szakad és nem nyúlik. Ha megrángatom, úgy tart, mint a csuda… 4-5 öltésenként meg is kell kicsit ráncigálni, hogy megfeszüljön.
Már csak az ülőpárnát kellett megvarrnom. Ehhez 5 cm szivacsot méretre vágattam, és arra készítettem egy huzatot, ami hátul cipzárral záródik. Ezt nem írom le, mert már az előző kagylónál ezt részletesen megtettem. Grátiszként varrtam hozzá egy csillagos díszpárnát is. Ahhoz képest, milyen szakadt volt szegényke, egészen kikupálódott a végére. Persze volt is vele izzadság rendesen, de azért megérte…..ja és ebből a fotelből kettő van 🙂 Most kezdhetek bele ismét…
