Jobb mint volt

Textilt nyomdázni jó!

Napokban kitört rajtam a rajzfilm őrület. Napokig Miyazaki filmeket néztem (Chihiro szellemországban, Vándorló palota és Totoro, a varázserdő titka c. művek voltak terítéken), amiben az egyik nagyon aranyos figura a szívem csücske lett. A Kormocskák, amik mindenütt ott vannak. A gyerekszoba újabb párnájához tehát ők adták az ihletet. Kezdődhetett a kivitelezés. Dekorgumiból kivágott és fakockára felragasztott nyomdázó, némi fehér textil, Pentart textilfesték és egy szivacs ecset alkották a hozzávalókat. A dekorgumira először felrajzoltam a figurát, majd körbevágtam ollóval. Ezt felragasztottam először egy másik dekorgumira, majd a fára. Persze annyira megtetszett a móka, hogy készítettem más nyomdát is, de azt a poszt végén majd meglátjátok 🙂

textilnyomdázás hozzávalók

A textil alá egy régi terítőt raktam alátétnek, nehogy átfogjon a festék a vékony anyagon. Majd kezdődhetett a nyomdázás. Én gyerekként is nagyon szerettem nyomdázni, és úgy látszik nem nőttem ki belőle. A szivacs ecsetet belemártottam a festékbe, a felesleget a kupakon lepamacsoltam és óvatosan felvittem a nyomdázómra. Valahogy úgy, hogy sok se legyen, de befedje mindenütt.

textilnyomdázás pamacs

textilnyomdázás festék felvitele

Aztán mehetett a nyomkodás ezerrel. Nem minden Kormocska lett tökéletes, valamelyik kicsit halovány. Sőt arra is kellett figyelni, hogy csak a minta menjen át, ne legyenek egyéb nyomatok rajta. Általában mindent elsőre meg is mutatok itt nektek, nekiugrom és csinálom, közben elkövetek hibákat is. Itt is látható, hogy fejlesztenem kell még a nyomdázó tudományom, de nem adom fel.

textilnyomdázás kezdődik

Száradást követően a festéket még vasalással kellett rögzítenem, és megvolt a saját készítésű párna anyagom. Összeállítás után máris bekerült a gyerekszobába, lánykám nagy örömére.

textilnyomdázás 3

textilnyomdázás 4

textilnyomdázás

textilnyomdázás 2És a grátisz a sok munkáért magamnak: egy hangyás párna, szintén nyomdázva. Amúgy is elég hangyás vagyok, tökéletesen illik hozzám 🙂

hangyás párna 2

hangyás párna

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!